Domokos Gábor A ​nagy parádé

Fülszöveg

Ha hirtelen rád mosolyog a szerencse, légy óvatos, és győződj meg róla, hogy nem rajtad vigyorog-e!

Egy gátlástalan régiségkereskedő hagyatékfelvásárlás címén rendszeresen átver és kifoszt anyagilag megszorult, gyanútlan átlagembereket – és egy vagyont szerez az ügyletekből. Ráadásul mindezt a törvény betűjét betartva, jogszerűen teszi. Legújabb húzásánál azonban nem úgy alakulnak az események, ahogy szoktak, és ezt nemcsak a pénze bánja, de az önbecsülése is jókora pofont kap…
Egy milliárdos üzletember, aki mindig mindent megkapott, amire vágyott, most egy eredeti, kézzel írt Beethoven-kottára vet szemet – ám az neki nem eladó. Pedig pont beleillene a titkos, náci relikviáktól sem mentes magángyűjteményébe. Ezért úgy dönt, megszerzi magának, méghozzá bármi áron…
Egy összeszokott szélhámoscsapat régi, klasszikus átverések mai magyar valóságra hangszerelt verzióival húz csőbe néhány balekot, kihasználva mohóságukat. Igazi nagypályások ők, olyanok, mint Danny Ocean, vagy mint Henry Gondorff A nagy balhéból. Ismernek minden régi trükköt – van azonban, amikor újakat kell kitalálni. Egy nap ugyanis a társaság válaszút elé kerül: vagy börtönbe mennek, vagy véghez viszik az évtized rablását…
A feladat megoldhatatlannak tűnik, és a kétszínűek csapatának a legjobb formáját kell hoznia, hogy alaposan átverjenek mindenkit… többek közt minket, olvasókat is, akik csak az utolsó oldalakon jövünk rá, hogy végig meg voltunk vezetve.

A meglepő fordulatokkal, dupla- (sőt, néha tripla-) fenekű trükkökkel megspékelt események szinte filmszerűen peregnek – ami nem véletlen. DOMOKOS GÁBOR ugyanis a filmek és sorozatok világából érkezett. Forgatókönyvíróként olyan sikerszériák fűződnek a nevéhez, mint A mi kis falunk, a Mintaapák, a 200 első randi. Amikor pedig még fiatal volt (és kellett a pénz), hosszú évekig tagja volt a Barátok közt stábjának is. Magyarán kitanulta a szakmát. Hogy mennyire, azt majd eldönti a kedves (és a svindlerek iránt érdeklődő) olvasó.

---

Ajánlóm

Egy régiségkereskedő, egy milliárdos műgyűjtő, egy szélhámos csapat és egy menekülő anya – elsőre talán soknak tűnik, de Domokos Gábor nagyon tudja, hogyan kell ezeket a szálakat kézben tartani. A történet lassan, mesterien fonódik össze, miközben folyamatosan azt érzed: itt senki sem az, akinek látszik.

Ahogy haladtam előre, egyre inkább elvesztettem a biztos pontokat. Ki mond igazat? Ki kinek játszik? Ki az, aki csak túlélni próbál, és ki az, aki már rég túllépett minden erkölcsi határon? A regény egyik legnagyobb ereje számomra pont ez volt: nincs klasszikus „jó” és „rossz”. Csak emberek vannak, döntések, következmények – és egy világ, ahol a bizalom a legnagyobb luxus.

A stílus lendületes, filmszerű, mégis nagyon jól olvasható. A párbeszédek élnek, a jelenetek feszesek, és végig ott van az a kellemes feszültség, ami miatt mindig azt mondod: „még egy fejezetet”. A szerző pontosan tudja, mikor kell információt adni – és mikor kell elhallgatni.

És a vége? Egy hatalmas csavar. Az a fajta befejezés, ami után nem lapozol tovább, hanem leteszed a könyvet, és pár percig csak ülsz, mert át kell gondolnod mindent, amit addig biztosnak hittél.

Nem véletlen, hogy készül belőle a Kétszínűek című filmsorozat – ez a történet egyszerűen vászonra kívánkozik.

---

Miért ajánlom?

Azért ajánlom, mert ritka az olyan magyar regény, ami ennyire magabiztosan bánik a cselekménnyel, a feszültséggel és a karakterekkel egyszerre. Mert nem akar megfelelni sablonoknak, és mert képes átverni az olvasót – a szó legjobb értelmében.

---

Kinek ajánlom?

Azoknak, akik szeretik a pörgős, filmszerű történeteket, a szélhámosvilágot, a csavaros cselekményt és az erkölcsileg szürke karaktereket. Ha szereted azokat a könyveket, ahol a végén újraértelmezed az egész történetet, A nagy parádé nagyon jó eséllyel betalál nálad.