Agustina Bazterrica: Pecsenyehús
Vannak könyvek, amelyeket nem lehet kényelmesen, teával a kézben olvasni. A Pecsenyehús pontosan ilyen. Nem kísérget, nem puhít, nem terelget – egyszerűen rád zúdul a maga nyers, elborzasztó valóságával. Olyan történet, amelybe nem belesodródsz, hanem amely belenyúl az érzelmeidbe, és ott marad még akkor is, amikor már rég becsuktad a könyvet.
Ez az a fajta olvasmány, amely nem útvonalat mutat, hanem kérdéseket hagy maga után – és egyikre sem ad könnyű választ.
Értékelés
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ / 5
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Agustina Bazterrica |
| Cím | Pecsenyehús |
| Kiadó | Galaktika |
| Megjelenés | 2023 |
| Oldalszám | 232 |
Fülszöveg
Egy, az állatokat megtámadó, halálos vírus hirtelen felbukkanása végérvényesen átalakítja a világot: a haszonállatoktól a háziállatokig mindent meg kell semmisíteni, húsukat sem lehet többé fogyasztani. A kormányok drasztikus döntéssel reagálnak a kialakult helyzetre: engedélyezik az emberi hús felhasználását, tenyésztését, szaporítását, vágását és feldolgozását. A kannibalizmus törvényerőre emelkedik, és a társadalom két csoportra szakad: akik esznek és akiket megesznek.
Marcos Tejo, a Krieg Húsgyár megbízottja, tipikus hivatalnok. Egy nap azonban ajándékba kap egy élő, ám fogyasztásra szánt nőstényt…
Könyörtelen disztópia, amely egyszerre kegyetlen és elmés, allegorikus és valószerű. Agustina Bazterrica felkavaró regénye az egész világon heves vitákat váltott ki az erkölcsről, az empátiáról és a megalkuvásról.
Ajánlóm
A regény egy alternatív világot mutat be, ahol az állati hús fogyasztása ellehetetlenült, és a társadalom „megoldásként” a kannibalizmust választotta. Csak épp senki nem így nevezi. A borzalmak helyét átveszik a szépített szavak: „különleges hús”, „termék”, „ingóság”.
És talán ez a könyv legnagyobb ereje: hogy megmutatja, milyen félelmetes gyorsasággal képes az ember normalizálni az elgondolhatatlant.
Marcos karaktere végig nyomasztóan emberi. Egyszerre áldozat és bűnrészes, egyszerre gyenge és erős, egyszerre próbál túlélni és megfelelni. A múltja, a veszteségei és a belső szétesése szinte tapintható. Olvasóként folyamatosan ott motoszkált bennem a kérdés:
Hol van az a pont, ahol végleg elveszítjük önmagunkat?
A könyv nem ad kapaszkodót. Nem ígér feloldozást. A naturalista leírások szándékosan taszítóak, a rendszer működése kegyetlen, a társadalmi kritika pedig olyan erős, hogy néha kifejezetten kényelmetlen olvasni. De pont ez a lényege. Hogy ne tudjunk hátradőlni. Hogy ne tudjuk elfelejteni, mi történik a lapokon – és mit jelképez mindez a valóságunkról.
A Pecsenyehúsegyszerre megrázó, félelmetes, dühítő és elgondolkodtató.
Feldühített, undort keltett, és közben valami furcsa hála is megjelent bennem: hogy valaki le merte írni mindezt. Hogy valaki nem finomkodott. Hogy valaki kimondta azt, amit sokan inkább nem hallanának.
Ez a könyv nem szórakoztatni akar – tükröt tart. És néha muszáj belenézni.
Mit adott nekem ez a könyv?
• kőkemény társadalmi kritikát
• mély, kényelmetlen, de fontos gondolatokat a normalizált erőszakról
• egy olyan karaktert, akinek minden döntése kérdések sorát hozta elő bennem
• azt a felismerést, hogy vannak könyvek, amelyek nem vigasztalnak – tanítanak
Kinek ajánlom?
– azoknak, akik bírják a sötét, kegyetlen hangulatú történeteket
– akik értékelik az erős társadalomkritikát
– felnőtt olvasóknak, akik szembenéznek a nehezebb témákkal is
– nem kezdőknek, és nem érzékeny lelkű olvasóknak
