Vannak könyvek, amik nem egyszerűen történetet mesélnek – hanem lélegzetet adnak. Holly Ringland Esther Wilding hét bőre című regénye pont ilyen volt nekem. Finoman bontakozott ki, mint a tengerbe hajló napfény, de közben olyan súlyokat hordozott, hogy minden oldal után meg kellett állnom egy pillanatra… és csak lenni.
Könyvadatok
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Holly Ringland |
| Cím | Esther Wilding hét bőre |
| Kiadó | Alexandra Kiadó |
| Megjelenés | 2024 |
| Oldalszám | 528 oldal |
Fülszöveg
Egy év telt el azóta, hogy Aura Wilding a tengerbe sétált Tasmania partjainál, és hozzátartozói azóta is hasztalan próbálkoznak megbirkózni elvesztésével. Miután Esther Wilding hazatér, hogy családjával együtt emlékezzen meg nővéréről, szülei rábízzák Aura naplóját, amelyben hét fotó látható, mellettük pedig rövid, rejtélyes versikék, amelyeket Aura a saját bőrére is rátetováltatott. A képek és a versek feltárhatják Aura halálának okát, ám ehhez Esthernek hosszú útra kell indulnia a festői szépségű Tasmania szigetéről a világ másik végébe, Koppenhágába, majd még tovább a szélfútta Feröer szigetekre. Útján az Aura által hátrahagyott történetek vezetik: hét tündérmese fókatündérekről, hattyúkról és nőkről. A nyomok felkutatása révén Esther a nővérét felemésztő fájdalom mélyére hatol – és közben szembenézhet a sajátjával is.
Holly Ringland, a világsikerű Szirmokba zárt szavak szerzőjének új könyve magával ragadó, gyönyörűen megírt történet a testvéri szeretetről, és arról, hogyan formálhatja át életünket, ha meg merjük élni a gyászt és az örömöt.
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ (5/5)
Véleményem a könyvről
Az Esther Wilding hét bőre egy gyászfeldolgozás, egy önismereti utazás, egy testvérhez szóló vallomás és egy modern mítosz egyszerre. Egy fiatal nő története, aki nővére elvesztése után kézhez kapja annak naplóját – és vele együtt egy verssorokkal, fotókkal és rejtélyekkel teli térképet. Esther útnak indul: nem csak a világban, hanem önmagában is.
Tasmania, Koppenhága, a Feröer-szigetek… az úticélok mögött szimbólumok, érzések, múlt és jelen fonódik össze. Miközben Esther próbálja megérteni Aura történetét, mi olvasók is egyre mélyebbre merülünk a tenger metaforáiban. A víz hol elmos, hol megtisztít, hol új életet ad – a gyász szimbóluma, de egyben a megújulásé is.
Ez a könyv lassú, nem siet, nem akar mindenáron megrázni. Inkább rétegenként bontakozik ki, mint egy kagylóhéj, amelynek minden rétege újabb történetet rejt. A stílus lírai, mégis könnyen olvasható. Holly Ringland prózája tele van költői képekkel, de sosem válik túldíszítetté. A szavai alatt ott húzódik egy csendes, fájdalmas, mégis reményteli lüktetés – mintha minden mondat a tenger zúgását visszhangozná.
Esther alakja végig mélyen emberi. Sebzett, elveszett, de közben lassan megtanul újra hinni – önmagában, az emlékekben, az életben. Szerettem, hogy a szerző nem akart „szépen” beszélni a gyászról. Nincsenek itt gyors megoldások, sem egyszerű válaszok. Csak az út, amit mindenkinek magának kell bejárnia. És ez az út fájdalmas, de szükséges.
A történet egyik legszebb vonulata a testvéri kapcsolat. A nővérek közötti szeretet, titkok, kimondatlanságok és bűntudat rétegei mélyen megérintettek. Mert ez a könyv nemcsak a veszteségről szól, hanem arról is, hogy a szeretet nem ér véget a halállal – csak átalakul, és ott marad minden apró mozdulatban, gondolatban, szellőben.
A természet szimbolikája végig jelen van. A tenger, a fény, a víz, a hullámzás – mind visszatérő motívum, ami lassan önálló szereplővé válik. Ringland világa tele van érzésekkel, illatokkal, fényekkel és apró részletekkel, amik miatt az olvasó szinte belesimul ebbe a melankolikus, gyönyörű univerzumba.
Ez a könyv nem a pörgésről szól. Ez a megállásról, a befelé figyelésről, az újrakezdés csendes erejéről szól. Olyan, mint egy hosszú, mély levegővétel, ami után kicsit tisztábban látod a világot.
Ha valaha is elvesztettél valakit… Vagy csak önmagadat kerested egy darabig a sötétben – ezt a könyvet neked írták. Nem ad gyors gyógyulást, de ad egy kapaszkodót: hogy a fájdalom nem csak elpusztít, hanem újra is építhet.
Zárás
Lírai, mély és gyönyörűen megírt történet a veszteségről, szeretetről és újjászületésről.
Egy könyv, amit nem elolvasni, hanem megélni kell – mint egy hullám, ami újra és újra visszatér, míg lassan elcsitul benned
Köszönöm a példányt @alexandra_kiado @moobius.hu.
Recenzió.
