Janikovszky Éva Aranyeső
Aranyeső nem az a könyv, amit sietve olvas az ember. Inkább megállít, lelassít, és észrevétlenül visszavisz egy olyan élethelyzetbe, amikor még minden döntés súlyosnak tűnt. Egy történet, amely nem akar több lenni annál, ami: őszinte, emberi és fájdalmasan ismerős.
Értékelés
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ / 5
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Janikovszky Éva |
| Cím | Aranyeső |
| Kiadó | Móra |
| Megjelenés | 2025 |
| Oldalszám | 302 |
Fülszöveg
Egy érettségi előtt álló lány rendszerint már jó ideje eldöntötte, milyen pályát válasszon magának. De ha az érettségi után akadályra bukkan? Ha kiderül, hogy sem tehetsége, sem lehetősége nincs a sokszor megálmodott szakképesítés megszerzésére? Aki erős akaratú és tehetséges, az előbb-utóbb megtalálja méltó hivatását, akin pedig hangulatai uralkodnak, könnyen elveszti fejét és kapkodni kezd… Ez történik Burián Ágnessel, a vékony, szőke csillaghegyi kislánnyal is, aki első kudarca után dacból és elkeseredésből választ szakmát; szinte menekül szülei elől, szakít szerelmével. Sikerül-e ennek a bájos, mély érzésű, de szeszélyes lánynak sebzetlen szívvel kikerülni a saját maga kavarta örvényből? Erre ad választ a Szalmaláng tehetséges fiatal írójának új regénye, mely a mai lányok nagy kérdéseit veti fel, és a könnyből és mosolyből szőtt történeten keresztül felejthetetlen fiatal arcokkal ismerteti meg olvasóit.
Ajánlóm
Ez a regény számomra nemcsak olvasmány volt, hanem egy csendes megérkezés is. Egy történet, ami nemcsak mesél, hanem meg is állít egy pillanatra az élet sodrában. Az Aranyeső pontosan ilyen volt nekem.
Ez a regény nemcsak egy lány felnövéséről szól, hanem arról a belső útról is, amit mindannyian bejárunk, amikor próbáljuk megtalálni a helyünket a világban. Burián Ágnes története fájdalmasan őszinte: hibázik, téved, keres – pont, mint mi mindannyian, amikor először próbálunk felnőttként döntéseket hozni.
Az 1960-as évek Budapestje nemcsak háttérként van jelen, hanem hangulatként is. Janikovszky Éva olyan finom iróniával és életszagú részletességgel ír, hogy szinte látod magad előtt a korabeli kórházat, az ápolónőképző rideg falait, a fiatalság reményeit és csalódásait. A sorok közül árad a nosztalgia és az élet valósága – egyszerre édes és keserű.
Ágnes útkeresése mélyen emberi. Néha hisztis, néha elbizonytalanodik, néha erős – de pont ettől válik szerethetővé. Ahogy haladtam vele együtt előre, egyre inkább megértettem, hogy a felnövés nem egy pillanat, hanem egy folyamat, amihez idő és önismeret kell.
A könyv utolsó oldalain pedig ott az a bizonyos aha-pillanat – amikor a lány, aki eddig mindig a könnyebb utat kereste, végül rájön, hogy az igazi öröm a nehezebb ösvényen várja.
Számomra ez a történet egyszerre volt időutazás és önreflexió. Egy olyan regény, ami csendesen tanít, anélkül, hogy kioktatna. Olyan, amit újra és újra kézbe veszel, mert minden élethelyzetben mást ad hozzá.
És a legszebb az egészben, hogy most egy gyönyörű, élfestett kiadásban tarthatjuk a kezünkben – mintha új életet kapott volna egy régi kedvenc.
Miért ajánlom?
Azért ajánlom, mert ritka az a regény, amely ennyire finoman és hitelesen beszél a felnövés fájdalmas szépségéről. Mert nem idealizálja a döntéseket, és nem próbálja elsimítani a hibákat. Az Aranyeső megmutatja, hogy az önismerethez vezető út tele van bizonytalansággal, mégis elkerülhetetlen. Olyan könyv, amely csendben dolgozik bennünk, és sokáig velünk marad az olvasás után is.
Kinek ajánlom?
Annak, aki szereti az elmélyülős, lélektani regényeket, és nem riad vissza az önreflexiótól. Olyan olvasóknak, akik szívesen időznek el egy karakter belső világában, és értékelik az életszagú, finoman ironikus hangvételt. Különösen azoknak, akik szeretnek régi történetekben mai kérdésekre rátalálni.
