Mészáros Lajos Pesti balhé
Pesti balhé nem az a történet, amit kényelmesen hátradőlve olvas az ember. Inkább beszippant, megráz, néha pofán vág, máskor meg röhögésre kényszerít. Egy regény, amely nem akar szép lenni, nem akar tanítani – csak megmutatja azt a világot, amelyben sokan éltek, és amelynek nyomai ma is ott kísértenek a városban.
Értékelés
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ / 5
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Mészáros Lajos |
| Cím | Pesti balhé |
| Kiadó | Stílus és Technika |
| Megjelenés | 2025 |
| Oldalszám | 268 |
Fülszöveg
Egy keményöklű hadnagy, átkosból itt maradt titkos szervezet, egy piti bűnöző, egy formás ragadozó és egy gyönyörű nő…
A regény nem pusztán egy krimi, amelyben a hős nyomozó kitartó munkával és éles logikával megoldja a bűncselekményt. A rendszerváltás utáni években játszódó történetben semmi és senki nem fekete vagy fehér. A kegyetlen hóhérban megvan a gyengédség, a piti tolvajban az együttérzés, a vágy egy jobb élet iránt, és a rend őrei sem feltétlenül az igazság bajnokai.
Hogyan léphet ki a múlt árnyékából a nyomozó, aki szinte semmit nem tud a származásáról, és a hős forradalmár nagyapa emlékének az árnyékában nőtt fel?
Vajon kitörhet-e a gettóból egy kőbányai piti tolvaj, aki mindig a nagy fogásról ábrándozik? Egy sikertelen bolti rablást követően Misi ölébe hullik a mesés vagyont ígérő zsákmány, amely fenekestől forgatja fel az életét, és megkapja azt a figyelmet, amelyre sohasem vágyott igazán.
Ajánlóm
Hálásan köszönöm a lehetőséget Mészáros Lajosnak, külön öröm, hogy személyre szólóan dedikált példányt kaptam – ez már önmagában is hatalmas megtiszteltetés volt, a tartalom pedig még rá is tett egy lapáttal!
Ez a regény úgy kapott el, mint egy régi, kicsit rozsdás, de még mindig dübörgő Zsiguli: zötykölődik, füstöl, de közben olyan őszinte, hogy a végén azt mondod, „na ez az, ezért érdemes volt beülni”. A Pesti balhé nem finomkodik. Olyan nyersen és zsigerből mesél a kilencvenes évek Budapestjéről, hogy közben hol nevettem, hol elszorult a torkom.
A történet főhőse Misi – kisstílű bűnöző, aki egy életre elég baromságba keveredik, miközben próbál valahogy talpon maradni ebben a káoszos világban. Nincs benne romantika, nincs benne megváltás – viszont van humor, életszag, és annyi pesti (és emberi) nyomorúság, hogy az ember nem tudja, sírjon vagy röhögjön.
Imádtam a párbeszédeket, érezni rajtuk, hogy az író nem akar mást, csak igazat mondani – sőt: úgy mond igazat, hogy közben meg sem próbál szépet hazudni. A karakterek élnek, mozognak, hibáznak. Olyan érzésem volt, mintha egy kelet-európai Tarantino-filmet olvasnék: szétcsúszott emberek, keserédes életek, ügyeskedés, túlélés – és közben végig ott ketyeg a feszültség, hogy ebből csak baj lehet.
A történet vége ütött. Nem olcsó csavar, nem erőltetett dráma – hanem pont az a fajta befejezés, ami pont úgy keserédes, mint maga az élet.
Ha szereted a szókimondó, sötét humorú, de nagyon is valóságos történeteket, akkor a Pesti balhé neked való. Nem fog megszépíteni semmit, de épp ezért olyan hatásos.
Miért ajánlom?
Azért ajánlom, mert ritka az ennyire nyers és őszinte hangú magyar regény. Mert nem próbál hőst csinálni a főszereplőjéből, és nem kínál feloldozást ott, ahol nincs. A Pesti balhé ereje az igazmondásban rejlik: abban, ahogy a kilencvenes évek kaotikus valóságát humorral, fájdalommal és keserű iróniával mutatja meg. Ez a könyv nem simogat – de pontosan ezért marad meg sokáig.
Kinek ajánlom?
Annak, aki szereti a szókimondó, sötét humorú történeteket. Olyan olvasóknak, akik nem riadnak vissza a nyers nyelvezettől és az erkölcsi szürkezónáktól. Különösen azoknak, akiket érdekel a kilencvenes évek Budapestje, a kelet-európai túlélés logikája, és akik értékelik, ha egy regény nem akar mindenkinek tetszeni.
