Sokan kérdezik tőlem:
„Hogy van erre időd? Hogy tudsz ennyit olvasni?”
És ilyenkor mindig elmosolyodom. Mert értem a kérdést. És mégis azt érzem, nem jó a kérdés.

Az olvasás nem idő kérdése. Hanem döntésé.
Sokáig én is azt hittem, hogy az olvasás egyfajta luxus.
Valami, amit egy dolgozó nő, egy anya, egy webdesigner majd ha… alapon engedhet meg magának.
Majd ha kész a vacsora.
Majd ha le van adva a munka.
Majd ha minden gyerek alszik.
Majd ha csend van.
És aztán jött egy december.
Egy olyan törés az életemben, amit nem tudtam szépíteni, kontrollálni vagy „projektként kezelni”.
Összeomlott a múltam, a jelenem és a jövőm. Ott álltam teljesen darabokra hullva.
És valahogy, szinte ösztönösen, egy könyvhöz nyúltam.
A történetekhez menekültem. És ott – lapról lapra, karakterről karakterre – újraépítettem magam.
Nem egy másik Barbit.
Azt a Barbit, akit annyi év alatt lassan elveszítettem.
Most egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, önazonosabb énem formálódik – és ebben a könyveknek kulcsszerepe volt.
Most már tudom:
📖 Az olvasás nem luxus.
🕯️ Nem kell hozzá gyertya, csend, tökéletes pillanat.
📚 Néha a mosógép tetején ülök, néha két ügyfél között lopok egy oldalt, máskor reggel, kávéval a kézben.
És ez így is tökéletes. Mert az olvasás nem elvárás, hanem lehetőség.
Azóta is el van látva a háztartás, kész a vacsora, el van küldve az e-mail, fel van adva a csomag, lefektetve a gyerek.
De nem ebből veszek el.
Nem mások rovására olvasok.
Magamhoz adok vissza.
Mikor olvasol?
Reggel, amikor még alszik a ház? ☕
Napközben, amikor sikerül 10 percet elcsenni magadnak? ⏳
Vagy este, amikor végre minden elcsendesedik, és csak a könyv hangja marad veled? 🌙
📩 Írd meg, kíváncsi vagyok – kinek mikor jut idő arra, hogy egy kicsit visszataláljon önmagához a könyvek segítségével.
És szeretném megköszönni minden kiadónak, aki bármilyen formában támogat ezen az úton.
Nem csak könyveket adtok. Hanem kapaszkodót. Tükröt. Gyógyulást.