Bevallom, nem tudtam, mire számítsak Sally Hepworth: A férjem anyja könyvével kapcsolatban.
A cím alapján azt hittem, egy szokásos meny–anyós feszültséget boncolgató történet lesz, némi családi drámával. Aztán elkezdtem olvasni… és már néhány oldal után teljesen beszippantott. Ez a könyv nem arról szól, amit elsőre hinnél. Nem „csak” az anyósról, és nem „csak” a feszültségekről. Sokkal mélyebb, érzékenyebb, bonyolultabb – és pont ettől olyan valóságos.
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Sally Hepworth |
| Cím | A férjem anyja |
| Kiadó | Alexandra kiadó |
| Megjelenés | 2022 |
| Oldalszám | 384 |
Fülszöveg
Lucy mindent megtesz, hogy jó viszonyt alakítson ki férje édesanyjával, de Diana mindig hűvösen viselkedik vele. Akárhogy igyekszik, az anyósának soha semmi nem elég jó. Persze, hiszen a kedves mamáról példát lehet venni: a közösség oszlopos tagja, aki az Ausztráliába menekült nők beilleszkedését segíti, ügyes-bajos dolgaikat intézi, mindemellett pedig boldog házasságban él férjével.
Egy nap Dianát holtan találják; feltehetőleg öngyilkos lett, amit a méreggel teli fiola és a búcsúlevél is alátámaszt. Csakhogy a boncolás egészen mást mutat…
A legnépszerűbb ausztrál írók közé tartozó Sally Hepworth regénye mesterien ragadja meg egy család drámáját és az emberi kapcsolatok fájdalmas bonyolultságát.
Ajánlóm
Lucy próbál megfelelni. Jó meny akar lenni. Diana pedig… hát, Diana nem az a könnyen megközelíthető típus. Hideg, távolságtartó, szigorú – de mégsem lehet egyszerűen „rossz anyósnak” bélyegezni. Ez a könyv épp abban zseniális, hogy megmutatja a másik oldalt is.
Minden fejezet egy új réteget hámoz le, és mire azt hiszed, végre megértettél valakit, jön egy újabb darabka a múltból, ami teljesen átírja az egészet. Két nő, két nézőpont. Múlt és jelen. Kapcsolatok, amik látszólag egyszerűek, de belül tele vannak ki nem mondott érzésekkel, elvárásokkal és félreértésekkel.
Közben ott a bűntény, ott a halál, ott a kérdés: vajon ki hazudik – és miért? Nem klasszikus krimi ez, inkább egy finoman adagolt lélektani családregény, amiben az igazi rejtély nem a gyilkosság, hanem az emberi természet. A megfelelésvágy, az anyaság terhe, a határvonal, hogy mikor segítünk, és mikor avatkozunk bele.
Ami számomra igazán különlegessé tette ezt a történetet, az az, hogy nincs benne fekete-fehér ábrázolás. Nincs „jó” vagy „rossz” karakter. Csak emberek, akik próbálják jól csinálni – hol sikerrel, hol nem. Ez a fajta őszinteség adja a könyv valódi erejét: minden szereplő hibázik, de mindegyikükben ott van a vágy a szeretetre és a megértésre.
Diana különösen érdekes figura. A felszínen hideg és távolságtartó, de a háttérben ott lüktet valami, amit sokáig nem látunk – egy másik történet, egy másik indok, egy másik szeretetnyelv.
Ahogy a fejezetek váltakoznak múlt és jelen között, egyre több részlet kerül a helyére, és mire elérünk a végére, rájössz: ez nem egy szörnyű anyós története, hanem egy emberé, aki a maga módján próbált szeretni.
A könyv másik erőssége, hogy olvastatja magát. A rövid fejezetek dinamikusak, de nem felszínesek; minden rész egy újabb mozaikdarab. Közben folyamatosan dolgozik benned valami: gondolkodsz, érzel, kérdezel – és pontosan ez a cél.
Az A férjem anyja nem a válaszokról szól, hanem a kérdésekről, amiket magaddal viszel, miután becsuktad az utolsó oldalt. Mit jelent „jól szeretni”? Hol van a határ segítség és beavatkozás között? És hányféleképpen tudunk elrontani valamit, miközben csak jót akarunk?
Ez a könyv nem harsány, nem tolakodó. De lassan, finoman hatol be az ember bőre alá – és ott is marad.
Értékelés
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ / 5
Lélektani, érzékeny és mélyen emberi történet, ami nem ítélkezik, hanem megértet. A férjem anyja azoknak szól, akik szeretik, ha egy regény nemcsak olvasmány, hanem tükör is – és ha elolvastad, másképp fogsz gondolni a családi kapcsolatok törékeny egyensúlyára.
