Szacsvay László · Vajda Katalin Féltem, amíg éltem
Vannak életrajzi kötetek, amik inkább felsorolnak – és vannak olyanok, amelyek leültetnek maguk mellé a kanapéra, és elkezdenek mesélni. A Féltem, amíg éltem számomra az utóbbi volt. Olyan érzés volt olvasni, mintha Szacsvay László egy bögre tea mellett, kicsit rekedtesen, hol nevetve, hol elcsukló hangon mesélne az életéről.
Értékelés
⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️ / 5
| Adat | Információ |
|---|---|
| Szerző | Szacsvay László · Vajda Katalin |
| Cím | Féltem, amíg éltem |
| Kiadó | Corvina kiadó |
| Megjelenés | 2025 |
| Oldalszám | 304 |
Fülszöveg
Szacsvay László nemcsak fantasztikus színész, mesélőnek is megejtően rokonszenves. Szépítgetés nélkül kíséri végig az olvasót az életén: a gyerekkori emlékein, a főiskolai, majd a Nemzetiben és a Katonában töltött évein és mai, keserédesen elbeszélt mindennapjain. Az ő szemével kukkanthatunk be a színfalak és a forgatási helyszínek mögé, a színészlegendák világába. Nem lehet meghatottság nélkül nélkül olvasni tragikus sorsú feleségéhez és a nemrég elveszített legjobb baráthoz, Benedek Miklóshoz fűződő kapcsolatáról és mindarról, amit a színészetről, a kutyáiról és mai világunkról gondol. A könyv megalkotásában régi barátja, Vajda Katalin segítette.
Ajánlóm
Nagyon szeretem a színházról szóló történeteket, de ez a könyv messze túlmutat a klasszikus „kulisszatitkokon”. Gyerekkori emlékek, ’56 árnyai, a főiskolai évek, a Nemzeti és a Katona legendás időszakai, nagy szerepek, nagy igazgatóváltások, fontos találkozások – mindez úgy elmesélve, hogy közben végig érzed: egy ember beszél hozzád, nem egy piedesztálra emelt „nagy művész”.
Van benne önirónia, finom fricska, sok humor, és közben fájdalom, veszteség, gyász – mindez szépegetés nélkül. Különösen megérintett, ahogy a feleségéről és Benedek Miklósról mesél. Ezek a részek gyönyörűek és torokszorítóak egyszerre: a szeretetről, hűségről, ápolásról és búcsúról olyan őszinteséggel beszél, amitől az ember óhatatlanul lelassít olvasás közben.
A kutyák történetei számomra külön szívet melengettek: ahogy a kutyáktól való félelemtől eljut a „kutya, az kell!” életérzésig, az az egyik legemberibb szála a könyvnek. Sok részt úgy olvastam, hogy közben a saját állatos emlékeim is előjöttek.
Imádtam a Hyppolit, a lakáj korszakról, a színházi „családról”, az öltözőajtó mögötti nevetésekről, a Balettcipőben megivott sörökről szóló történeteket – ezek egyszerre színháztörténeti kincsek és teljesen hétköznapi, szerethető pillanatok. A gazdagon válogatott fotók pedig még közelebb hozzák: nemcsak a színészt, hanem az embert látod.
Miért ajánlom?
Mert nem idealizál, nem csinál hőst a főszereplőből.
Mert őszinte, esendő, mégis tartása van.
És mert ritka az olyan életrajzi könyv, ami ennyire természetesen tud beszélni félelemről, veszteségről, szeretetről és humorról – egyensúlyban.
Ez a könyv nem akar többnek látszani, mint ami: egy megélt élet lenyomata. Pont ettől működik.
Kinek ajánlom?
akik érdeklődnek a magyar színház világa iránt, akik szeretik a személyes, emberközeli élettörténeteket, akik nem csak a szerepekre, hanem az emberre is kíváncsiak, és mindenkinek, aki hisz abban, hogy félni szabad, nevetni muszáj
